Hogyan működik a reinkarnáció.
Legelőször is tisztázni kell egy alapvető félreértést.
Sokan azt hiszik, van újraszületés. Ez tévedés!
Újraszületés nincs! Újjászületés van!
Mi a kettő között a különbség?
Az újraszületés azt feltételezi, hogy én XY (akinek most hiszem magam) valamikor újra meg
fogok születni. Ugyanezzel a személyiséggel, ugyanezzel a tudattal, ugyanilyen
tulajdonságokkal, ugyanezzel az egóval.
Az újjászületés ellenben azt mondja, hogy ÉN (AKI azt hiszi, hogy ő XY) új testben, új
személyiséggel, új tudattal, új tulajdonságokkal, és új egóval újra meg fogok születni.
Ahhoz, hogy érthetőbb legyen képzeljük el az életet úgy mintha színészek játszanának egy
színdarabot.
A jó színész ha felmegy a színpadra megfeledkezik róla, hogy ki is ő valójában, elfelejti az
otthoni problémáit és teljesen azonosul a szereppel amit játszik pl.: Otellóval.
Ha Otelló azt hiszi, hogy újra meg fog születni, és Ő lesz Mátyás Király akkor bizony téved.
Ellenben ugyanaz a színész aki eljátszotta Otellót, a következő darabban eljátszhatja Mátyás
Királyt.
A két szerep teljesen más - más személyiség, más tudat, más tulajdonságok, más egó, ami mégis
közös, az az, hogy ugyanaz a színész játssza, és ez rányomja a bélyegét mindkét szerepre.
Ha meghalsz jelenlegi szerepednek egyszer és mindenkorra vége, soha nem fog újraszületni,
egyszeri és megismételhetetlen, azonban mégsem semmisül meg.
Ha két különböző színész játssza el ugyanazt a szerepet, pl: Otellót, akkor hiába teljesen
ugyanaz a szerep, a környezet, az események, mégis kicsit másképp fogják ugyanazt előadni. A
szerepet átszínezi maga a színész. Talán így érthető meg legjobban a szellemnek (felsőbbrendű
Énnek) és a szerepnek (az egónak, akinek most hiszed magad) az egymáshoz való viszonya.
Az egóval kapcsolatban is sok a téves nézet. A keleti tanok sajnos sok torzuláson mentek
keresztül amíg elértek hozzánk és mi magunk is félreértelmezünk belőle dolgokat
Az egónkról tudni kell, hogy mi választottuk és nélküle nem lehetnénk itt.
Az egó lehet a legjobb segítőd, vagy akár a legnagyobb akadályozód is. A keleti tanok az egó
megzabolázására tanítanak, amit a nyugati ember félreértelmezett, és ezért gondolja azt, hogy
az egó rossz.
(Részletesebben az EGÓ című részben)
Az életet, és a reinkarnációt úgy tudod legjobban elképzelni, mintha egy folytatólagos
"teleregény" lenne.
Ha befejezed az életed, akkor ugyanonnan fogod folytatni a következőben. De nem anyagilag! A
szellemet (itt nem a kísértetekre gondolok, hanem a te valódra) egyáltalán nem érdekli, hogy
szegény vagy vagy gazdag. (Szerinted a színészt érdekli, hogy a szerep amit játszik mennyire
gazdag, vagy mennyi hatalma van? Csak a szerep számára valóságos a színpadi vagyon, vagy
hatalom, a színész számára értéktelen!)
Ami igazán számít, az az emberi kapcsolataid, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel,
ellenségekkel, és bárkivel, akivel az életben találkozol.
Tudnod kell, hogy minden érzelem köt! Azokkal akikhez mélyebb érzelmed kapcsolódik, szinte
biztosra veheted, hogy korábbi életeidben már találkoztál. A szeretet éppúgy kapocs, mint a
gyűlölet. Csak míg a szeretet olyan emberekhez köt, akikkel jól érzed magad, a gyűlölet
olyanokhoz, akiket szívesen elkerülnél. Azonban biztos lehetsz benne, hogy ha egy kapcsolatot
ellenségesen fejezel be valakivel, akkor az illetővel még találkozni fogsz, és ugyanonnan
fogjátok folytatni! Mondok rá egy példát: Ha valakivel ellenséges érzelmekkel fejeztél be egy
életet, akkor a következő életetekben például beköltöztök egymás mellé szomszédnak, egyikőtök
10 cm-el odébb rakja a kerítést (vagy valami hasonló horderejű esemény :), amin halálosan
össze tudtok veszni, és lehet ugyanonnan folytatni, ahol abbahagytátok.
A kívülállók meg nem értik, hogy emiatt hogy lehet egy életre összeveszni????
(Ilyen szempontból érdemes megvizsgálnod a kapcsolataidat, hogy kivel van még függő
játszmád?)
Az is érzelem, ha valakivel kapcsolatban azt mondod, hogy "Nincs vele semmi bajom, csak
hagyjon békén!"
Egy kapcsolatot befejezni csak semlegesen lehet!!!
Honnan tudhatod, hogy valakivel semleges a kapcsolatod?
Ha valaki tényleg semleges számodra, akkor teljesen mindegy, hogy hol tartózkodik. Lakhat
veled egy lakásban, nem zavar, de lakhat 1000 Km-re és az sem számít. Nem egyszerűen
önuralmat gyakorolva magadon, megtűröd a közeledben, hanem tényleg nem érdekel. (Ez csak a
jelenlétére vonatkozik, ha valamit tesz arra természetesen reagálnod kell, tehát nem kell
levegőnek nézned.) Nyugodtan beszélgethetsz vele, sőt akár vitázhattok is, de ez nem zaklat
fel jobban, mintha egy teljesen idegen emberrel vitáztál volna.
Nem tölt el jó érzéssel, ha nehéz helyzetbe kerül, sőt akár még szívesen segítesz is neki.
Tiszta szívedből teljesen meg tudsz neki bocsátani.
Hogyan gondolkozik a szellem?
Mint azt már az egó fejezetben említettem, tudnod kell, hogy emberként egy sor olyan
tulajdonságod van, amire azt hiszed, hogy te vagy, közben pedig ezeket csak "felvetted".
Azt, hogy megértsd, hogy szellemként, hogyan gondolkozol, a leélt életedről, vegyük elő
megint a színpadi példát. A színész amikor lejön a színpadról, miután eljátszotta Napóleont,
azt mondhatja magában: "hát nem semmi egy zsarnok voltam". Kb te is ugyanilyen elfogulatlan
hozzáállással fogod, külső szemlélőként megítélni a leélt életed, és ugyanilyen
elfogulatlanul fogod magadra vállalni a következő életed.
Mit mond a szellem, amikor a következő életét tervezi?
"Na jó, akkor hogy is tudnám ezt az elrontott feladatot újra megtanulni, milyen szituáció is
az amiből a legtöbbet tanulhatok?" Na ez a karma!!!
És itt jön egy általánosan elterjedt tévedés a karmával kapcsolatban. Az emberek azt, hiszik,
hogy a karma, valamiféle égi bíróság által ránk szabott büntetés, amivel korábbi bűneinkért
vezeklünk. Ez tévedés. Csak az emberi igazságérzetünk, pontosabban az egónk igazságérzete
szeretné, hogy így legyen, ezzel is saját magát igazolná, mujaságát, tehetetlenségét, hogy
nem tett meg olyan dolgokat amiket szeretett volna ugyan, de félt megtenni.
Engem is meglepett eleinte, de azt tapasztaltam, hogy nagyon sokszor ugyanaz a szereposztás
marad. A rossz főnök, a következő életében is főnök lesz, a szenvedő beosztott, pedig
ugyanúgy beosztottja lesz.
Miért van így? Az előbb említettem, hogy a szellemet nem különösebben érdekli a szerep
igazságérzete, és nem az a legfontosabb számára, hogy a szerep jól érezze magát. A
legfontosabb, hogy amit meg akar tanulni, azt megtanulja. Ha ehhez szenvednie kell, akkor
vállalja a szenvedést, bár tudja, hogy ő fogja azt a szerepet eljátszani. Ha létezik, olyan
tanulási mód, olyan élethelyzet, hogy szenvedés nélkül is meg tudja tanulni, amit akar, akkor
természetesen ezt fogja választani.
És így bizony kicsit más megvilágításba kerül az életünk. Minden szenvedésünk, minden
"rossz", ami velünk történik annak bizony mi vagyunk az oka.
Mondok egy konkrét példát. Egy nő leél egy életet a középkorban, egy kis faluban. Lesz egy
olyan férje, aki iszik, zsarnokoskodik felette, és időnkként jól megveri. Az asszony nem tud
mit tenni. A válás mint olyan nem létezik, és elképzelhetetlen. Nincs máshova menni, egyedül
nem tudja eltartani magát. A nő nem tehet mást mint tűr. Szenvedéssel teli, és kilátástalan
életet él, és ráadásul, jó sokáig él, ő is és a férje is.
Mi lehet egy ilyen élet célja? Miért választ a szellem magának egy ilyen sanyarú életet? Mit
lehet ebből tanulni?
Elárulom, hogy mit kellett volna megtanulni a nőnek: Az elfogadást! De nem tanulta meg! A
tűrés, nem elfogadás!
Mi a kettő között a különbség:
Ha elfogadás van bennem, akkor bármilyen helyzetbe is kerüljek az életben, meg tudok békélni
vele, el tudom fogadni, anélkül, hogy a lelki egyensúlyom, a lelki békém felborulna.
Ha tűrők, akkor nem vagyok megbékélve a helyzettel, belől forrongok, tele vagyok indulattal,
annak ellenére, hogy nem mutatom ki. Kívülről, hiába látszom nyugodtnak, elfogadónak, a
szellem szempontjából az számít ami belül van.
És miért fontos megtanulni az elfogadást?
A szeretet a legfontosabb a világon, és akiben nincs elfogadás, abban szeretet sincs afelé,
amit nem fogad el.
Hogy lehet elfogadni azt, hogy alkoholista állat a házastársam?
Először is vizsgáljuk meg alaposabban azt az említett életet. (Egyébként valós életről van
szó!) Ha megnézzük az asszony viselkedését, akkor bizony ő is megpróbált a maga kis
eszközeivel visszavágni, és bizony ő is rendesen részt vett a "játszmában".
Fokozatosan elhidegült a férjétől, egyre inkább kerülte a testi kapcsolatot. Ha józan volt a
férje, akkor bizony csípős volt a nő nyelve, és ott piszkálta az urát, ahol tudta. Ha a férje
részegen elesett odakint, akkor nem ment oda segíteni, hagyta, hogy kint aludjon éjszaka.
Hangsúlyában, hanghordozásában, bántó volt, nem volt egy rendes szava a férjéhez.
Ha belegondolsz, mindezeknek természetesen az lett a következménye, hogy a férfi mégtöbbet
ivott és méginkább állat módjára viselkedett. Számára sem volt kellemes az élet, de nem
változott meg ő sem. Totális csőd volt a kapcsolat, de nem a külsőségek miatt, hanem mert
egyik sem tanulta meg amit kellett volna.
Miután a férfi pár évvel korábban meghalt és a nő teljesen egyedül maradt, akkor jött rá,
hogy mégis csak szerette a férjét.
Azért a nő szempontjából vizsgálom ezt az életet, mert az övé volt a nehezebb feladat, az övé
volt a kulcs szerep. Nem ugyanazon a szinten voltak a férjével, és a férfi ebben az életben a
nő nélkül nem igazán tudta volna megoldani a helyzetet.
Mit tudott volna tenni a nő, hogyan tudta volna megoldani?
Ha megtanulja az elfogadást, és e szerint él (ami egyáltalán nem könnyű), akkor nem hidegül
el a férjétől, nem bántja szavakkal, és ha kell, akkor segít neki. Ekkor a férfi nem süllyed
tovább, az amúgy is meglehetősen alacsony szintről. Valószínűleg nem szokott volna le az
alkoholról, de talán egy picivel kevesebbet ivott volna, bár lehet, hogy alkalmanként
dühkitörései lettek volna, ügyesen kezelve többnyire inkább egy "tunya medve" lett volna,
mint egy "agresszív állat", nagy valószínűséggel a kor előrehaladtával a férfi fokozatosan
leszokott volna az italról, és teljesen más befejezés lehetett volna.
Ugye mennyivel másabb lett volna így? Ja, és persze valószínűleg most már nem inna a párja,
aki mellesleg ugyanaz, mint abban az életben. Igaz ugyan, hogy nem olyan rossz a helyzet mint
akkor, de azért még bőven van min dolgozniuk.
Ha belegondolsz, mit ért el a nő a hozzáállásával, még rosszabbá, és keserűbbé tette, a
másik, és legfőképpen a saját életét is.
Akkor miért csináljuk mi is így?
Ezt azért említettem, mert az elfogadás egy olyan lecke amit nagyon sokan nem tanultunk még
meg!
(Ha megtanuljuk az elfogadást, az nem jelenti azt, hogy ok, és ész nélkül mindent el kell
fogadnunk, és szenvednünk kell!!! Azt jelenti, hogy ha belekerülsz egy szituációba, amiből
nem tudsz kilépni, akkor amíg benne vagy, addig nem gerjeszted a problémákat, hanem
megoldod!)
Ha már egyszer belekerülsz az életben egy szituációba, próbálj meg egy kicsit másképp állni a
dolgokhoz, és a szellem szempontjából meglátni. Mert mi is volt ami az igazi problémát okozta
abban az életben? Az, hogy a nőben az egó irányított a szellem helyett. Az egó vívta a saját
kis harcát, próbált mindenért visszavágni, és nem vette észre, hogy ezzel saját magának is
több szenvedést okoz.
Most egy kicsit állj meg és vizsgáld meg az életed, hogy te hogyan szoktál hasonló
szituációban viselkedni, mennyire tudsz elfogadó lenni a saját életedben, a saját
hétköznapjaidban.
Következő életedben is ugyanezekkel a problémáiddal akarsz küzdeni, vagy szeretnél végre
továbblépni?