Magamról
Ezt eredetileg később terveztem megírni, mert nem tartottam fontosnak, azonban rá kellett
jönnöm, hogy: "ismerni kell a forrást, ahhoz, hogy tudjuk mennyire tiszta a vize"
Ha én olvasnék egy ilyen oldalt én is kíváncsi lennék. :)
Jelenlegi életemről:
A nevem Miklósi István. 1971-ben születtem. 1987-88-ban kezdtem el foglalkozni ezotériával. Ez
eleinte kimerült UFO-s, és természetfeletti jelenségekkel foglalkozó könyvek olvasásával.
Később sok könyvet elolvastam, több tanfolyamot elvégeztem. Tanultam asztrológiát, ji kinget,
agykontrollt, transzcendentális meditációt, tarot-ot, reikit. Mindegyik jó volt, azonban egyik
sem hozott az életemben jelentősebb változást.
1992-ben voltam egy előző életet felidéző tanfolyamon is, ahol egyfajta meditációs technikával
kellett előhozni előző életeket. Nagy csalódás volt számomra. Mindenkinek előjött valami. Én
voltam az egyetlen aki nem látott semmit sem. Valószínűleg azért történt így, mert túl
racionális voltam, és vagyok most is. A fantáziálgatást és a valóságot mindig élesen
elkülönítettem egymástól, és sosem hittem el semmit sem csak azért mert valaki mondta, vagy
leírta. Ahhoz, hogy valamit elhiggyek, nekem szükségem volt arra, hogy magam is megtapasztaljam
(ez azóta sem igazán változott).
Mivel a meditáció során először nekünk kellett, különböző képeket, helyszínt vizualizálni, és
utána várni, hogy mit látunk, ezért sokkal inkább tekintettem ezt fantáziálásnak, mint
tényleges előző életek felidézésének. Azonban reménykedtem benne, hogy valami elsöprő erejű
képet, vagy élményt fogok átélni, mert az meg tudott volna győzni. Nem így történt. Komolyan
kételkedtem benne, hogy nekem valaha is sikerülhet.
Mindig vágytam arra, hogy találjak egy hiteles tanítót, aki elmagyarázza nekem a dolgokat, és
tudja a kérdéseimre a választ. Bár több tanítóm volt - akiktől nagyon sokat tanultam - de egyik
sem tudta az összes kérdésemre a választ. A racionalitásomat egyik sem tudta teljesen
meggyőzni, és mindig ott volt a kétely, hogy "mi van akkor ha ez az egész hülyeség?"
Közben természetesen éltem a hétköznapi életem, ugyanúgy mint bárki más. Semmi olyan nem
történt az életemben, ami egyesítette volna a hétköznapi életem és az ezotériát. Olyan volt
mintha két különböző világban éltem volna egyszerre, és folyamatosan, évekig ott volt bennem a
kétség, hogy "mi van akkor ha tévedek?"
Nagyon nehéz úgy foglalkozni az ezotériával, hogy az ember racionális énje mindent kétségbe
von, néha még azt is, hogy normális vagyok-e, hogy ilyenekkel foglalkozom.
A folyamat talán ott kezdett pozitív fordulatot venni, amikor egy kedves, közeli ismerősöm
szavain gondolkoztam. Ő azt mondta "ha az ember meghal, akkor kész, mindennek vége, nincs
tovább"
Mi van akkor ha igaza van? Meghalok, és utána nincs semmi. Valami, mélyen tiltakozott bennem ez
ellen. Az nem lehet, hogy egyszerűen megszűnjek létezni, azonban egy másik részem, ami sokkal
közelebb volt a felszínhez, és a félelmeim is támogatták azt mondta "lehet hogy igaza van. Sőt
életem eddigi tapasztalatai inkább azt sugallják, hogy igaza van". Végiggondoltam, hogyha igaza
van, akkor legjobb esetben is van kb 60-80 évem, és ezzel kell gazdálkodnom. Ez esetben viszont
teljesen mindegy, hogy mit csinálok. Lehetek szorgos, becsületes, vagy bűnöző, nem számít! Azt
tehetek, amit csak akarok.
Akkor viszont érdemes kihasználnom a rendelkezésemre álló időt. Mivel nem tetszett az a
gondolat, hogy egyszer majd megszűnök létezni, ezért úgy döntöttem, hogy én inkább abban
hiszek, hogy a halállal nem ér véget a létezés. Még ha igaza is van az ismerősömnek, akkor
legalább úgy éltem végig az életem, hogy közben jól éreztem magam. Ez esetben, ha tévednék, nem
lesz következménye, egyébként is, utána már nem leszek, hogy egyáltalán rájöjjek a tévedésemre.
Ígyhát eldöntöttem, hogy a reinkarnáció létezik, a létezésem nem ér véget a halállal, és én nem
a majomtól származom (mindenki hihet amit akar), és mindent megfogok tenni, hogy a végére
járjak a dolognak.
Hétköznapi életem ugyanúgy ment tovább. A kételkedésem ugyanúgy megmaradt, csak már nem uralta
az életem, hanem sokkal inkább arra használtam, hogy segítsen megtalálni az igazat és kiszűrni
a hamis információkat.
1997-98-ban találkoztam egy idősebb hölggyel, szintén foglalkozott ezotériával, és jártasabb
volt a dologban mint én. Egyszer úgy alakult, hogy feljött a reinkarnáció témája, és hogy Ő tud
utaztatni. Kaptam az alkalmon, és kértem, hogy engem is utaztasson.
Ekkor már nagyon akartam, hogy sikerüljön. Úgy voltam vele, hogy vagy most, vagy soha.
Az utazás valahol a hipnózis és a meditáció között történt. Öntudatomnál voltam, azonban egy
egyszerű meditációnál sokkal "mélyebben" voltam. Teljes akaratommal nekifeszültem, hogy
SIKERÜLNIE KELL! Nagyon lassan és nagyon nehezen kezdett beindulni a dolog. Hallottam saját
magam, amint (nagyon halkan) egy Egyiptomi szolgálólányról kezdek beszélni. A racionalitásom
szűrőjén nagyon nehezen jöttek át az információk. Folyamatos erőfeszítésembe került, hogy ne
akadjak el.
Ennek az életemnek a rövid leírását olvashatod el az
élménybeszámolóban.
Ez az egyiptomi élet nem a legszebb, és nem a legkülönösebb volt, hanem az első amire
visszaemlékeztem.
Ezután lassan, észrevétlenül beindult egy folyamat. Mai napig nem tudom pontosan megmondani,
hogy mikor, hol, és hogyan kezdődött. Eleinte csak beszélgettünk a feleségemmel, hogy lehet,
hogy itt, vagy ott is éltem, és én vagy ő biztosan ez vagy az voltunk. Ekkor még csak játék
volt, nem igazán vettem komolyan. Akkor még nem voltam tudatában, csak később tudtam meg, hogy
ekkor már "folyt a képzésem". 2-3 év alatt fejlődött ki a jelenlegi módszer. Ennek
köszönhetően, már valamilyen szinten tudok kommunikálni az Angyalaimmal. Nem azt mondom, hogy
olyan mintha valakivel telefonon beszélgetnék, de ha valamire nagyon kíváncsi vagyok, vagy
valamit nagyon bele akarnak verni a fejembe, akkor azt már "meghallom".
Végzettségeimről:
Természetgyógyász kineziológus vagyok (One Brain, és EDU-K), valamint EDU-K oktató.
Miért éppen én kaptam ezt a lehetőséget?
Itt megint a reinkarnációs múltammal kell kezdenem.
Atlantisz fénykorában az egyik életemben, a főpapnő fia voltam. Alapvetően jóindulatú, de
kicsit szeleburdi és felelőtlen fiatal voltam (teljesen más jellem, mint most.)
Tudni kell, hogy az atlantisziak tudták, hogy a Föld milyen fejlődés előtt áll, és milyen
"sors" vár az emberiségre. (ezt mostmár mi is tudjuk utólag. :)
Tisztában voltak vele, hogy a "tudás", fokozatosan el fog tűnni a földről. Nem teljesen ugyan,
mert imitt-amott megőrizték a "tudásnak" bizonyos részeit, de a hétköznapi emberek életéből ez
szinte teljesen eltűnt.
Én is tisztában voltam a jövővel, mert tanították. Azonban nehezen tudtam belenyugodni ebbe a
jövőképbe, és tenni akartam ellene.
Volt egy eszköz (vagy szerkezet, nem tudom minek nevezzem) ami képes volt arra, hogy
beavatkozzon a Föld energetikai rendszerébe. Ezt használták a "szertartásokhoz".
Én titokban használni akartam ezt az eszközt, hogy megváltoztassam vele a jövőt. Azt szerettem
volna elérni, hogy az emberiségnek ne kelljen ezen a hullámvölgyön átmennie, és kihagyva a
soron következő fejlődési fokot, egyből egy magasabb dimenzióba lépjen. Azonban a dolgok nem
éppen úgy sültek el, ahogy én azt elképzeltem. Igazából nem tudtam befejezni amit akartam mert
észrevették és közbeavatkoztak.
Szóval nem történt semmi, mert még épp csak hozzákezdtem, de nem rajtam múlt. Azonban az akkori
világban nem létezett annál nagyobb bűn, mint amit elkövettem és a büntetésem is ennek
megfelelő volt.
Tudni kell, hogy akkoriban tisztában voltak a tudat működésével, hogy hogyan teremti meg az
ember a gondolkodásával a saját valóságát, hogyan működik a transzcendentális valóság, hogyan
működik maga a világ. Ennek a tudásnak a csökevényes maradványa, amit ma mágiának hívnak az
emberek. Egyszóval nem kicsit értettek akkor az ilyen dolgokhoz.
A büntetésem nem egyszerűen csak halálbüntetés volt (nem volt a szó hagyományos értelmében vett
kivégzés, nem volt szükség rá, hogy bármilyen fizikai sérülést okozzanak a testemen), hanem
további inkarnációimra is kihatással volt.
Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de muszáj elmondanom pár sorban, hogy érthető
legyen.
A szóban forgó eszköz egyfajta "rezonátor" volt, ami működés közben a szellemi és az anyagi
dimenziót összekötve lehetővé tette, hogy hatást gyakoroljunk bárminek az "energetikai
rendszerére". Ehhez normál esetben 6 főpap(nő) összehangolt munkájára volt szükség. Nekem akkor
volt egy különleges képességem, mégpedig, hogy egyedül is működésbe tudtam hozni ezt az
eszközt. Mivel ezt a képességemet használtam, ezzel "éltem vissza", ezért a büntetés is ezt
érintette. Az volt a lényeg, hogy a további leszületéseim során "nem hozhatom le az
energiáimat". Bocsánat ezért a furcsa megfogalmazásért, de nem tudom jobban leírni, ezért
megpróbálom egy kicsit elmagyarázni.
A következő inkarnációim során mindig egy kicsit hátrányos helyzetből indultam a többi emberhez
képest, gyakorlatilag bármilyen ügyes is voltam, bármennyi erőfeszítést is tettem, soha nem
tölthettem be, a helyi legalacsonyabb szintű vezetőknél magasabb pozíciót, sőt még azt sem
nagyon. Tehát a jelentéktelen helyi ügyeken kívül soha, semmilyen befolyásom nem lehetett a
történelem alakulására. Rossz a hasonlat, de olyan mintha szellemileg, vagyis inkább
energetikailag "pórázra" kötöttek volna.
Durván körülírva talán így lehet elmondani, de még ez is elég pontatlan, és furcsa
megfogalmazás.
Ez a büntetésem most járt le pár éve.
Mivel az inkarnációimba soha nem tudtam teljesen lehozni az energiáimat, ezért azok megmaradtak
"tisztán". Itt a "tisztán" szót megint nem szó szerint kell értelmezni, de itt sem tudok
jobbat, ezért megpróbálom ezt is elmagyarázni röviden.
Mikor leszületsz, lehozod az energiáidat, illetve annak bizonyos részét, ez segít, hogy jobban,
könnyebben, intenzívebben tudd megélni az életed. Minél több energiát hozol egy inkarnációba,
annál karizmatikusabb személyiség leszel, annál nagyobb lesz az egód szabadsága, annál jobban
bele tudsz szólni emberként a saját sorsodba, azonban nagyobb lesz a tetteid következményének a
súlya is. Tehát az ember sokkal jobban bele tud "gabalyodni" a földi világba. Ezzel az
energiáid átvitt értelemben valamennyire "elpiszkolódnak". Igazából nem piszkolódnak el, hanem
összekeverednek más energiákkal, az anyagi dimenzió energiáival, a föld energiáival, más
emberek energiáival. Így az energiáid távolodnak a szellemi régió energiáitól, ami egyébként
egyáltalán nem baj, mert attól te még ugyanolyan magasan fejlett szellemi lény vagy, mint azok,
akik nem születnek le. Csak ezeket az alacsonyabb energiákat át kell majd dolgoznod magadon.
Ennek köszönhetően azokat az energiáimat, amiktől eddig úgymond el voltam zárva, most lassan
fokozatosan, tisztán visszakapom. Így az eddigi hátrányos helyzetem, most előnnyé vált, és
lehetővé tette, hogy ezeket az információkat megkapjam.
Röviden ennyi volna a történetem.